Zeytin Ağacı - Egy másik énem
A sorozat központi témája a családállítás, amely az elmúlt években egyre ismertebbé vált. A módszer a családi kapcsolataink, a felmenőinktől hozott minták és az életünkben megjelenő nehézségek közötti összefüggéseket vizsgálja. A családállítás szemlélete szerint előfordulhat, hogy olyan családi történetek, veszteségek, elhallgatott érzések vagy feldolgozatlan traumák hatnak ránk, amelyekről talán nem is tudunk sokat. Ezek nem feltétlenül konkrétan, hanem akár viselkedési mintákban, kapcsolati nehézségekben, félelmekben vagy visszatérő élethelyzetekben jelenhetnek meg.
Mert attól, hogy valaki képes felállni, még nem jelenti azt, hogy nem fájt neki az esés. Attól, hogy megoldottam a nehéz helyzeteket, még nem biztos, hogy közben nem lett volna szükségem arra, hogy valaki mellém álljon.Talán sokáig én is csak azt néztem, hogy mi az, amit még el kell intézni, kit kell támogatni, mit kell helyrehozni, hogyan lehet továbbmenni. Közben pedig kevésbé figyeltem arra, hogy én hogyan vagyok, mire lenne szükségem, és mit érzek valójában.
Mostanában kezdem megérteni, hogy az erő nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindent egyedül bírok el. Lehet, hogy néha éppen az a bátorság, ha kimondom: elfáradtam, fáj, segítségre van szükségem, vagy egyszerűen csak szeretném, ha valaki meghallgatna. Talán azt is meg kell tanulnom, hogyan tudok együtt élni mindazzal a sok veszteséggel, ami ért. Hogyan jöhetek rá arra, hogy az élet megy tovább velem akkor is, ha a szeretteim már nincsenek fizikailag mellettem. És hogyan fogadhatom el azt is, hogy ha tudnák, milyen régóta gyászolom őket, valószínűleg azt szeretnék, hogy újra legyenek örömteli, tartalmas, boldog napjaim.
Mert azzal, hogy ők tragikusan eltűntek az életemből, belőlem is kiszakítottak valamit. Azt az Esztert, aki akkoriban voltam. Azt a lányt, aki velük és általuk is az volt, aki. Most pedig, hogy nélkülük, de az emlékeikkel, a közös múltunkkal és az együtt megélt pillanatokkal kell tovább élnem, néha úgy érzem, mintha az a lány is elveszett volna. A sorozat most segített megértenem valamit: attól, hogy rohadtul fáj a hiányuk, az elvesztésük és az, ahogyan elmentek, ők valószínűleg nem azt szeretnék, hogy hosszú éveken át a fájdalom legyen az állandó társam. Tudom, hogy azt szeretnék: éljek. Örömmel, tartalmasan, minőséggel, boldogsággal. Eddig talán túléltem a hiányukat. Most pedig meg kell próbálnom beépíteni őket az életembe: az emlékekkel, a múltunkkal, a közös élményekkel együtt. Nem elfelejteni őket, nem úgy tenni, mintha nem fájna, hanem megtanulni úgy élni tovább, hogy közben a szeretetüknek is maradjon helye bennem.
Biztos vagyok benne, hogy nem azt szeretnék, hogy szenvedjek. Azt szeretnék, hogy éljek.
2026 – úgy látszik, a változások éve. Végre elköltözhettünk, és új életet kezdhetünk egy nyugodtabb környezetben. Emellett elindultam az önismeret útján is. Ez a lépés már régóta érlelődött bennem, hiszen a veszteségek és az elmúlt évek nehézségei valahogy kivették belőlem azt, aki korábban voltam. Régebben könnyebben meg tudtam fogalmazni, hogy ki vagyok én. Mostanában azonban ez egyre nehezebben ment. Úgy éreztem, elhalványultam. Aztán anya lettem, és egy új szerepben kellett megtalálnom önmagamat.
Talán éppen ezért is találtam olyan sok hasonlóságot a sorozat szereplőiben. Sevgi elveszítette az édesapját, Adát is több veszteség érte, szeret a dolgok mögé nézni, meg akar érteni mindent, készíteni a saját családfáját, amit én is már hosszú évek óta teszek, kutatok.
Leyla pedig közben próbálta megvalósítani önmagát, és megtalálni a saját útját. A sorozat fináléja számomra szinte egy az egyben összekapcsolódott az elmúlt éveimmel. A szereplők gondolatai, mondatai és felismerései pedig olyan kérdéseket indítottak el bennem, amelyeken azóta is sokat gondolkodom. Azt már tudom, hogy fontos a határhúzás, és hogy a veszteségeinkből fakadó fájdalomhoz is másképpen viszonyulhatunk. Nem feltétlenül tűnik el, de idővel talán nem kizárólag a hiány kerül előtérbe, hanem a szeretet és a kapocs is, amely összeköt bennünket azokkal, akiket elveszítettünk.
A gyerekkorban elszenvedett traumákért nem mi vagyunk a felelősek. Ma már azt is kezdem megérteni, mire lett volna szüksége annak a kislánynak, aki hosszú időn keresztül bizonytalanságban élt.
Az Egy másik énem csodálatos környezetben játszódik. Több jelenetben is láthatunk családállítást, miközben végigkövethetjük, milyen problémák, elakadások, veszteségek és traumák jelennek meg a szereplők, illetve a családjuk történetében. A sorozat azt mutatja be, hogyan próbálnak ezekkel szembenézni, és milyen változásokat indíthat el bennük az önismereti folyamat.
A sorozatot ajánlom azoknak, akik szeretnének önismerettel foglalkozni, megismerni a családállítást, érdekli a téma. Emellett kiváló karakterek útját követhetjük végig.
Szép hétvégét
Eszter
